Káderdűlő

Buda egyik legszebb környéke, ahol egykor a falnak is füle volt!

Történelmi séta abszurd szomszédságokról, a Kádár-kori elit elhallgatott fényűzéséről, és lehallgatott mindennapokról.

A Rózsadomb idillikus utcáit  az ötvenes években csak „káderdűlőként” emlegették. Sétánkon személyes visszaemlékezések és  szépirodalmi idézetek teszik élővé a környék történetének egyik legsötétebb fejezetét. Elmeséljük,  hogyan rendezkedett be az állami- és pártvezetés 1956 után a József-hegyen. Ki kinek a szomszédja volt, honnan szereztek az elvtársak bútorokat és fizettek-e rezsit? Megnézzük, honnan hurcolták el Rajk Lászlót, és az is kiderül, mit kezdett Kádár János háza túlságosan nagypolgári medencéjével. 

A Káderdűlő sétánkon végig járt helyszínek, a közben felbukkanó történelmi alakok életéről, a 40-es évek végéről, 50-es évek elejéről, Rajk-per időszakáról szól szakmai partnerünk, a Katona József Színház Főtitkárok című előadása. Spiró György darabját Zsámbéki Gábor állította a Katona Kamra színpadára.

Szeretnél barátokkal, családdal vagy kollégákkal privát Káderdűlő sétát?
A sétát magánprogramként is megrendelheted, ennek ára: nettó 125 715 Ft + Áfa.  
Időpontegyeztetésért kérlek vedd fel velünk a kapcsolatot az info@hosszulepes.org címen.
Hosszúlépés élmény, csak Nektek!

A Magyar Építész Kamara szakmai továbbképzésként elismeri a sétát, pontértéke 0,5 pont. A kamarai pont igénylését kérjük a helyszínen jelezd! 

Kategóriák
Történelmi séta Történelmi séta | Kutyabarát séta Kutyabarát séta | Budapest Budapest | Magánsétaként is megrendelhető | Séták hétvégéje |
Időtartam
120 perc
Indulás
2. kerület, Mansfeld Péter park, a szobor előtt (térkép)
Érkezés
2. kerület, Cserje utca (térkép)
Ár
5 490 Ft

Le ne maradj! Foglalj időpontot!

december 3, szombat
Indulás: 14:00
december 30, péntek
Indulás: 10:00
január 7, szombat
Indulás: 14:00
január 8, vasárnap
Indulás: 10:00
február 18, szombat
Indulás: 15:00
február 19, vasárnap
Indulás: 10:00

Nem találtál megfelelő időpontot?

A(z) email cím megadása kötelező! A(z) email cím nem érvényes email formátum. Kijelentem, hogy elolvastam és elfogadom az Adatkezelési Nyilatkozatot Az Adatkezelési Nyilatkozat elfogadása kötelező!