
Tósoki Károly
Gyerekkoromtól érdekelt, hogy merre járok éppen, egy - talán túl - sokat kérdező kisfiú voltam. Szerencsére válaszokat is kaptam, így egyre inkább magaménak éreztem.
Imádok mindent ami mozgásban tartja ezt a várost! Nagyon szeretem a villamosokat, egy időben fejből ismertem a buszhálózatot is. A mozdony füstje is megcsapott, mert 15 évet szolgáltam a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút kötelékében.
Az első sétám is ehhez kötődik. Kisvasutasként ezerszer elzakatoltam a normafai Olimpia szálló mellett, amit lebontása előtt többszáz sétálóval jártunk be.
A sétavezetés számomra szerelem és a szerelmeimhez kapcsolódik. Vezettem vasutas sétát, rajongva szeretem a színházi kulisszajárásainkat és szenvedélyesen érdekel a pesti sör.
Az én szülőfalum: Budapest.