Tanárként, múzeumpedagógusként vagy tárlatvezetőként is mindig ugyanaz motivált: a minket körülvevő világ megismerése, megértése és átélése. A múlt szép, csúnya, véres és bűnös, de mindenesetre érdekes, ahhoz pedig, hogy tudjuk, hogy merre tartunk, érdemes ismernünk, hogy honnan jöttünk. Sétavezetői ars poeticámat pedig talán Radnóti Miklós: Nem tudhatom című versének részlete jellemzi a legjobban:

„Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.”