Évszázadok meséi

Az Országos Levéltár titkai

Sétánkon megismerjük az Országos Levéltár elzárt részeit és az itt dolgozók történetét, akik megőrizték a múltat a jelennek.

A történelemkönyvekből ismert dokumentumokat, a magyar nemzet sorsfordító pillanatainak lenyomatait egy helyen őrzik, a  Budai Várban megbújó Országos Levéltárban. A Nagy-Magyarország méreteihez tervezett grandiózus épület minden emeletét a magyar történelem egy-egy korszakának szentelték, a falakon megörökítve történelmünk meghatározó momentumait. A két világháború közötti, a magyarság dicsőségét hangsúlyozó kultúrpolitikát a szocializmus alatt felváltotta egy merőben más irány, amikor a rendszernek nem tetsző történelmi alakok arcait egyszerűen kisatírozták a falakról. 
 
Bejárásunkon felfedezzük Pecz Samu lélegzetelállító épületét és az itt őrzött kincseket: megnézheted Bartók Béla és József Attila kézzel írott leveleit, Horthy Miklós rádióbeszédének szövegét, és Raoul Wallenberg fényképét is. A séta során a Kik vagyunk? Magyarországi nemzetiségek című időszaki kiállítás megtekintésére is lehetőség nyílik. 
 
 
A Magyar Építész Kamara szakmai továbbképzésként elismeri a sétát, pontértéke 1 pont. A kamarai pont igénylését kérjük a helyszínen jelezd! 
Kategóriák
Építészeti értékeink | Történelmi séta | Budapest
Időtartam
120 perc
Indulás
Magyar Nemzeti Levéltár főbejárata, Bécsi kapu tér 2-4 (térkép)
Érkezés
Magyar Nemzeti Levéltár főbejárata, Bécsi kapu tér 2-4 (térkép)
Ár
4 290,- Ft (bruttó)

Kivel járunk?

Csonka Laura

Csonka Laura

történész, levéltáros

Minden háznak és épületnek megvan a maga története, ezt szeretném megmutatni

Le ne maradj! Foglalj időpontot!

január 19, szombat
indulás: 10:00
9 szabad hely
db Kosárba
január 19, szombat
indulás: 13:00
6 szabad hely
db Kosárba
február 23, szombat
indulás: 10:00
23 szabad hely
db Kosárba
február 23, szombat
indulás: 13:00
17 szabad hely
db Kosárba

Nem találtál megfelelő időpontot?

Iratkozz fel várólistánkra!

Új időpont meghirdetésekor e-mailben értesítünk, így elsőként jelentkezhetsz.