Miért mackó a mackó?

Mármint nem amelyik az erdőben brummog, hanem a páncélszekrény, kassza, amit a szlengben, tolvajnyelvben mackónak hívnak. Nagy és nehéz? Nehéz vele elbánni? Mély hangon szól, ha megütöd? Mi a története az egyik legismertebb tolvajnyelvi szónak?

„A mackó megdöglött. A páncélszekrény nyitva áll.”

(A Magyar Detektív, 1931. 10. 01., 6. évfolyam, 19. szám) Ez a drámai két mondat majdnem kilencven évvel ezelőttről származik, amikor a magyar sajtóba betört a kifejezés. Az 1930-as évek óta szinte minden kasszafúrásról, páncélszekrény törésről szóló beszámoló kitartó szereplője a szó.

Hogy a kasszafúrók mióta hívják egymás közt így, azt persze nem tudjuk, az újságokhoz egész biztosan csak késleltetve jutott el a tolvajnyelvi megoldás. A kezdetekkor még magyarázzák is a jelentését, „Betörő-nyelven a nehéz páncél szekrényt hívják mackónak.” - írja például a Friss Ujság. (Friss Ujság, 1930. 02. 09., 35. évfolyam, 33. szám)

De van, ahol egzotikumként mutatják be a tolvajnyelvet: „A napokban megdöntött egy mackót, de a hó felplan- kolta a baljiét. Pucolás közben kénytelen volt stukkert rántani és rálőni a zsarura. Aztán mákéban volt a Tangle-ban, de arra szagos, hogy felkomálják. Ha lebukik, jól jár, ha öt mázsával megússza. Jacknek elakadt a lélekzete.— Most fordítsa le ezt Sanford valami emberi nyelvre, — szólt aztán.” (Pesti Hírlap, 1929. 04. 11., 51. évfolyam, 81. szám) Érdekesség, hogy ahogy a fenti idézetből is sejthető, az első említések nem is bűnügyi beszámolókból, hanem újságokban megjelenő novellákból származnak.

A mikornál még izgalmasabb, hogy miért? Biztosat persze nehéz állítani, de az Őfelsége bankára voltam séta előkészítésekor a volt Hazai Bank számára széfeket szállító Arnheim S. J. cég történetét kutattuk, hirtelen világossá vált, hogy hol a legérdemesebb keresni a magyarázatot. Nézzétek csak meg a képeket!

Az Arnheim S. J. berlini alapítású gyár, lehet, ezért is választotta az alapító Simon Joel Arnheim cége logójának a kulcsot tartó medvét, ami később minden páncélajtó belsejére felkerült. Később Budapesten is létesül egy Arnheim gyár, és az országot elárasztják a trezorjaik. Az Arnheim az első, és sokáig a legismertebb páncélszekrény márka, benne a kulcsot tartó mackóval. Minden kasszafúró álma volt, hogy lássa ezt a mackót, ugyanis ha a mackót látja, a páncélszekrénybe rejtett kincseket is fel tudja markolni.

Ez az álom viszont nem teljesült olyan gyakran: az Arnheim gyártmányú széfeket kifejezetten nehéz volt feltörni, és a kudarcos kísérleteket a gyár nagyon okosan használta marketingre, ahogy az is előfordult, hogy „ráhirdettek egy-egy más márkájú széf feltöréséről szóló hírre, például így: A máramarosszigeti takarék és hitelbanknál történt betörés alkalmából Arnheim S.J. budapesti pénzszekrény-gyáros ajánlja termitbiztos páncélszekrényeit.” (Budapesti Hírlap, 1905. 03.05., 25. évfolyam, 64. szám)

  • Ajándékozz sétajegyet!
  • Vásárold meg ONLINE!
  • Nyomtasd ki a jegyet!

Hírlevél.Járunk?

  • Ajándékozz sétajegyet!
  • Vásárold meg ONLINE!
  • Nyomtasd ki a jegyet!

Még több lépés

Webshop

Nézd meg termékeinket webshopunkban!

Megnézem

Kövess minket!

Hosszúlépés+

Hosszúlépés+
Több, mint séta

Megnézem
  • Ajándékozz sétajegyet!
  • Vásárold meg ONLINE!
  • Nyomtasd ki a jegyet!