Saly Noémi

várostörténész

Fotelból is lehet várost nézni, csak az nem olyan.

Kellenek a hangok, zajok, szagok, a fény és az árnyék, az emberi jelenlét, a valahai és mostani lelkek egymásra rétegződő lenyomatai.

Kiskamasz-koromban, első villamosbérletem boldog tulajdonosaként “eltévedőst” játszottam: addig mentem, amíg már tényleg nem tudtam, hol vagyok, a térképet csak akkor volt szabad elővenni. Becserkésztem, birtokba vettem, apránként hozzáolvastam…

Most muzeológus vagyok, de egész életemben tanár voltam, lélekben még most is: nincs örömtelibb dolog a világon, mint átadni a tudást. Persze úgy, hogy az másnak is öröm legyen.